Tegyük fel, hogy…

2011. május 9. | Isobel

Közvéleményt szeretnék kutatni, úgyhogy írok egy ilyen bejegyzést. Mint az oldalam látogatói nagyrészt szerintem tudják, elég sokat szoktam írni, és úgy érzem, utóbbi időben már sikerül viszonylag stabilan tartanom egy bizonyos színvonalat, amiről próbálok csak felefelé történő kilengéseket folytatni. Szóval emiatt, meg azért is, mert nagyon sok munkát öltem már abba, hogy az írási képességeimet fejlesszem, kezdek gondolkozni rajta, hogy megpróbáljak egy könyvnek is alkalmas regényt írni, és utána kiadással próbálkozni stb. Ezért most felsorolom nektek azokat a történeteimet, amiket úgymond be mernék vállalni ilyen szempontból. A Senkiföldje cuccok (=a sötétvarázslós dolgaim) nem véletlenül nincsenek közötte, alapvetően úgy érzem, azzal még kicsit sokat markolnék és megvárnám, hogy érjek valamennyit még hozzá. Címek azok nincsenek vagy munkacímek, szóval még változhatnak, csak kellett valami megkülönböztetőjelzés nekik.

A Torony
Ez egy nagyon sokszor elkezdett projektem, elég sötét, nyomasztó hangulatú, műfajilag pedig hát… öh, ilyen horror lányregény fantazibeütéssel. A főszereplője Polli, egy eléggé magának való lány, aki nem túl pozitív figura, ettől függetlenül várja a szőke herceget és hisz a csodákban meg a mesékben is. Fura dolgok kezdenek vele történni, amik nagyjából mind varjakhoz kapcsolódnak, és addig fajul a dolog, hogy meg is támadják, és egy herceg menti meg, akinek testvére is van (egy vagy kettő, eredetileg kettő volt, de egyiket lehet hogy végül kiiktatom). Egy felhők feletti birodalomban élnek, ami épp komoly slamasztikában van, mert a hercegek eltávolították az előző királyt a trónról, és egyelőre ők uralkodnak, viszont míg az egyik ezt a rendszert szeretné megerősíteni, a másik szeretné megtalálni az új királyt. Polli valamilyen módon kötődik az eseményekhez, és valami lakik benne, ami nem túl jó, és valami miatt erősen vonzódik a Toronyhoz, ami egy elzárt épület a birodalomban, ahol egyetlen fiú él, aki mentális kapcsolatot tart fenn a lánnyal. Polli és a hercegek többek között azt szeretnék kideríteni, mi köze Pollinak a birodalmukhoz, mi lakozik benne, közben pedig megy a testvérharc, felbukkannak titkos királyhű szövetségek is, meg van benne romantika is. Meg sok minden más is, mivel nyolc éve gyűröm a történetet inkább kevesebb, mint több sikerrel, de most már bátrabban bele mernék kezdeni. Trilógiának szánnám, azt még nem döntöttem el, hogy milyen hosszú kötetekkel, de besaccolnék egy olyan 800 oldal körüli összoldalszámot.

Svindlerek
Ugyanabban a világban játszódik, mint a varázslós cuccaim, csak ez a Birodalomban, aminek egyelőre nincs szebb neve, de majd kitalálok, és erről a történetről is sokan hallhattatok már tőlem. Akik nem hallottak, annak annyit elöljáróban, hogy egy erősen viktoriánus Anglia beütésű, kissé steampunkos világot kell hozzá elképzelni, egy kis mágiával. A történet maga egy szürke lányról, Agateáról szól, aki egy vidéki márki lánya. Az apja nem elégedett a viselkedéssel, és elküldi a testévéréhez, hogy kikupálja, de Tea soha nem ér az út végére, mert a felénél kirabolják, így Medenben reked, ami a Birodalom egyik legnagyobb városa és legnagyobb bűntanyája. Egyetlen segítsége pedig nem más, mint a szélhámos fiú, Dörgő, aki kirabolta, és már az összes pénzét elszórta. Megegyeznek, hogy Dörgő segít neki összegyűjteni az összeget, amivel tovább utazhat, de ez persze sok idő, és közben egy másik helyi svindlercsapattal is meggyűlik a bajuk. Az ő fő céljuk, hogy elkövessék a város történelmének legnagyobb átverését, és ebbe Teáék is belekeverednek végül. Műfajilag nagyjából ilyen dizniféle vegyesfelvágottnak szánom akció/kaland+humor+romantika kategóriával, néha kicsi drámával, sok titokkal meg sok fura karakterrel. Meglepő módon azon kevés történeteim közé tartozik, amiben a férfifőszereplő általános vélemény szerint határozottan jól néz ki! Amúgy kb olyan 5-600 oldalasra szánom.

Örökkön-örökké (aka elixires)
Ez pediglen epikus fantazi, az alapja Khimmel közös, de eléggé elrugaszkodom tőle. Viszonylag sokszereplős, és kb mindenki antihero benne, szóval kétes, mennyire pozitív karakterek. Ralec a Fehér Liliom Lovagrend főparancsnoka, erőszakos és nem túl népszerű lovag, ráadásul életelixirrel tartja magát fiatalon (ez mondjuk titok). Új ellenséget szerez egy mériszú boszorkány személyében, aki nem csak az amúgy a világban mai viszonylatok között meglepő módon legális varázslással szerzi a kenyerét, hanem alvilági ügyletekben is nyakig benne van. Ralec nem nagyon tudja elkapni, közben pedig közös ellenségeket is szereznek, és kénytelenek lesznek együttműködni, nem csak egymással, hanem egy nagyhatalmú sárkánnyal és Ralec hiperaktív tanítványával is, meg alkalmi visszatérő szereplőkkel. A világ viszonylag összetett, de nem annyira mint a Senkiföldjével kapcsolatos dolgaim. Ez sem az a törpös elfes fantazivilág, emberek mellett csak a sárkányok kapnak nagyobb szerepet, és nekik is van emberi alakjuk, meg beszélnek, szuperintelligensek, stb. Elsősorban kalandregény lenne valamennyi humorral és romantikával, de inkább a kaland részére fókuszálnék meg a sok-sok szál összegubancolására és kigabalyítására. Hosszúnak hosszú lenne, akár 7-800 oldal is kijöhet belőle, de persze lehet, hogy aztán kevesebb lesz. Vagy több. Még nem tudom, cselekmény megvan, de nem minden szálat dolgoztam ki, és nem tudom, hogy melyik mekkora szerepet kapna.

Könyvtáros
Az Szelídarcú Könyvtáros Legény Hiteles Története, amiről annyira sokat nem beszéltem szerintem, de arról a nem túl sok rajzról, amit rajzoltam hozzá mindenki megjegyezte, akinek említettem, és ezt jó jelnek veszem. Senkiföldjés világomban, de szintén a Birodalomban játszódna, és alapvetően egy viszonylag tipikus epikus fantazi történet lenne, azzal a csavarral, hogy nem a hős lenne benne a főszereplő, hanem a sidekick. Maxim könyvtáros, stréber, lusta disznó és nagyon okos, emellett varázslóhajlamokkal rendelkezik, viszont képességei zártak és csak tekercsek segítségével képes használni őket. Legjobb barátja Arden lovag, ami nem egy túl mozgalmas dolog békeidőben, emiatt halálra unja magát, és minden hülyeségre pattan, ami kalandnak ígérkezik. Elcsíp egy hírt egy szent kardról, amit újabban próbálnak megkeresni, és neki természetesen kell, viszont ahhoz, hogy odáig eljusson Maxim segítségére is szüksége lenne. Maxim pedig nem valami segítőkész. Útközben háromfősre bővül a csapatuk, ahogy találnak egy (várhatóan, de még nem biztosan néma) lányt, Saharát, aki varázslásilag Maxim ellentéte – tudása minimális, viszont a varázsereje nagy és ösztönösen használja. Kalandregény lenne, humorral és drámával, és valamennyi romantikával, mert úgysem bírom ki, hogy ne legyen benne. Hosszra nem lenne olyan vészes, 3-500 oldal közé saccolnám be valahová.

Robotsárkányos
Sci-fi. Jóval a harmadik világháború után játszódna egy olyan világban, ahol a ma ismert szövetségek már rég megszűntek. A győztes hatalmak megalapították az Uniót, amibe rajtuk kívül azóta még csatlakozhatott pár állam. Az Unió diktatúra, mégis ez a legnagyobb hatalom a világon, hiszen a háborús és a háború utáni események még mindig félelemben tartják az embereket. Persze azzal jár, hogy se ki, se be, az Unión kívüli államok pedig elég nyomorult helyzetben vannak. A társadalmi problémák viszont inkább csak a háttérben jelennének meg, helyette egy új underground sport kerülne központba. Fiatalokból álló csapatok robotsárkányokat építenek, és ezekkel küzdenek egymás ellen. A történet konkrétan arról szólna, hogy egy mérnökhallgató srác, Clive miként hozza létre a saját csapatát a semmiből, lennének benne versenyek és karakterdrámák is, és hátulról az egészet átitatná a politika. Műfajilag nemtom, ilyen akció-dráma-pszichológiai valami, de lenne benne más is. Nem szánom túl hosszúra, sztem olyan 300 oldal lenne.

Szóval ezek lennének. Mi a véleményetek róluk, melyikben láttok fantáziát, melyikben nem? Kommentekért tetszőlegesen választható cserébe virtuális ölelés vagy süti (édes és sós is van), szavazatokért ilyen nem jár, de azokért is hálás vagyok :D

Melyiket látnád legszívesebben könyvként?

View Results

Loading ... Loading ...

MondoWeb Feature

2011. április 18. | Isobel

Most én vok :D Katt katt

Interjú

2011. február 22. | Isobel

Csináltak velem olyat, bizony. Klikk klikk klikk.

Infó képek rendeléséről/Commission info

2011. február 8. | Isobel

kopipészt deviantartról

I repaired my computer so I can finally work properly again. Sooo I’m taking commissions, but only portraits since I don’t like to make people wait too much and I don’t have too much time. I’m opening 5 slots for portrait commissions for now. Maybe I’ll open more when I’m finished, we’ll see.

They are going to be digitally coloured/shaded/textured bustswith some simple background (or transparent if you want).
Kinda like this:

I’ll draw original characters, real people or fanart, whatever you like. One portrait would cost 4000HUF / 20USD / 15EUR.

So this is how it works:
- You send me a note or e-mail about what you’d like. References are very welcome, but it’s fine if you don’t have any. Just write as much about your character as you can. For me it’s also important to have some idea about their personality.
- I send you a sketch and you can ask for corrections, I can also redraw it if you don’t like it. We’ll do this until you are satisfied with the general idea and stuff.
- You send me your payment via PayPal (or bank transfer if you live in Hungary)
- I get to the real work part, send you as many WIPs as you like. If you don’t ask, I’ll just send you one about the lineart, then one about the basic colours.
- I finish it, and you get your portrait in HQ so you can print it out or do whatever you’d like to do with it.

If you are interested, please contact me via note or e-mail (wirbelwind11@gmail.com)! You can also ask for my msn address if you’d like.

This time I’m not doing anything other than portraits, sorry! Except… well, if you’d like some couple themed drawing, there’s a huge chance I’ll do it anyways because that’s how I work. No porn, no yaoi, no yuri. Contact me and we’ll figure something out!

Thank you! <3

Megjavítottam a számítógépemet, úgyhogy végre tudok rendesen dolgozni. Szóóóval, csinálok megint commissionöket, de most csak portrékat, mert nem szeretek sokáig várakoztatni másokat és nincs sok időm. Egyelőre 5 helyet nyitok meg portré rendeléseknek. Ha végeztem velük, akkor lehet, hogy még csinálok többet is, majd meglátjuk.

Digitálisan lesznek színezve/árnyékolva/textúrázva, és olyanmelltől felfelé portrékra gondolj egyszerű háttérrel (vagy átlátszóval, hogy olyat szeretnél).
Valami ilyesmi:

Rajzolok saját karaktereket, valós személyeket, fanartot, amit szeretnél. Egy portré 4000 forintba fog kerülni.

Így működik a dolog:
- Küldesz nekem egy note-ot, vagy e-mailt arról, hogy mit szeretnél. Referenciáknak nagyon örülök, de az sem baj, ha nincs. Csak írj annyi mindent a karakteredről, amennyit tudsz. Nekem az is fontos, hogy tudjak valamit a személyiségéről.
- Küldök neked egy vázlatot, és megkérhetsz, hogy változtassak rajta ezt vagy azt, meg újra is rajzoltathatod velem, ha nem tetszik. Addig csináljuk ezt, amíg nem leszel elégedett az alapötlettel meg úgy minden.
- Elküldöd nekem a kép árát. Paypalom is van, de banki átutalással is jó (sőt, jobb).
- Nekikezdek a tényleges munkának és annyi pillanatképet küldök neked róla, amennyit szeretnél. Ha nem kérsz külön, akkor csak a körvonalról küldök, majd az alapszínekről.
- Befejezem a rajzot, te pedig megkapod a portrédat HQ-ban, szóval ki is tudod nyomtatni jó minőségben, vagy amit épp jól esik vele csinálni.

Ha érdekel a dolog, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot note-ban vagy e-mailen (wirbelwind11@gmail.com)! Az msn-címem is megadom, ha úgy kényelmesebb.

Most nem csinálok semmi mást, csak portrékat, bocsi! Kivéve… öh, ha valami romantise párocskás izét szeretnél, akkor igen nagy rá az esély, hogy megcsinálom, mert giccses vagyok és rózsaszín. Pornót, yaoit, yurit nem vállalok. Írj és kitalálunk valamit!

Köszi! <3

Hát evvan

2010. július 22. | Isobel

Ma nagyon unatkoztam volna, úgyhogy úgy döntöttem, hogy elkezdem feltölteni a történeteimet az oldalra. Nem jutottam sokáig, mert közben megtámadott a munka, úgyhogy viszlát unalom, viszlát oldal tartalommal való kibélelése :D Majd azért próbálok vmit ügyezni, ha közben már nagyon fáj a kezem meg ilyenek :D

Hirdetek

2010. június 8. | Isobel

Szóval legtöbben sztem hallottatok már tőlem az Imagine-ről, de most külön reklámoznám, mert itt a nyár meg mittomén :D Ez egy írós oldal, ami elsősorban eredeti történetekkel és nem fanfictionökkel foglalkozik (persze fanficek is vannak rajta, de túlnyomórészt nem azok). Én meg elég aktív vok rajta és szeretem. Szóval bárki, aki szeret írni, az jöjjön és rakja fel a dolgait, bárki aki szeret olvasni, az jöjjön, olvasson és írjon sok-sok kritikát, és bárki aki mindkettőt szereti jöjjön és csinálja mindkettőt!

KATT IDE

Jertek jertek.

Szóval az van hogy…

2010. június 1. | Isobel

…a kommentelős részen kívül már mindent megdizájnoltam, és tudom, hogy kimeríti a riasztó fogalmát, ahogy kinéz, de nekem tetszik :D
Egyelőre még semmi se működik rajta, meg nincs fenn, de lesz! Remélhetőleg a közeljövőben. Történeteket legalábbis mindenképp szeretnék feltölteni.

For international visitors:
Design is done if we don’t count the comments part, because I didn’t do anything with that but I will… I know it looks weird, but I like it :D
Nothing works right now, so be sure to check out the other sites I’m on. There’ll be content updates in the near future too, but until then you can check out my deviantart gallery, and I also post sketches on my tumblr and livejournal. Rarely, but sometimes I really do.

Ejnye noh.

2009. november 6. | Isobel

Májustól novemberig igenis csak pár nap… work in progress btw.

edit#1 Hát még félig HeiHei skin, meg az egyik header helyére találnom kéne másikat, mert jelenleg nem létezik, de lusta vok átszámozni, de határozottan haladok. Tartalom híján kitettem linkeket, ahol meg lehet találni.

My dear international visitors, bear with me. You’ll be able to navigate on this site too, and you will be able to view my gallery and some other pages too if I’m done. Even so, most of the stuff here will be in Hungarian, but you wouldn’t be interested in those things anyway. Even if you would, just think so :D

Ó jaj

2009. május 7. | Isobel

Ötmillió éve nem írtam. De most megírom, hogy nemsoká (nem ma, az elkövetkező napokban remélhetőleg) dizájnváltás, és hátha valaki éppen el tudja csípni az oldalt akkor, amikor épp turkálok a kódjában. Hmmm, micsoda öröm lehet széteső féloldalas dizájnnal megcsodálni… :D
Igazából meg akartam csinálni ezt a dizájnt rendesen, de ez elmúlt, mert kellőképpen meguntam és amúgy is jobban szeretem a világos layoutokat. Random fejléceket akartam meg minden menőség, és három alapképet meg is csináltam hozzá, meg sztem majd megcsinálom a többit is, de egyelőre legyenek itt, hogy megmaradjanak örökkévalóságnak :D
Read the rest of this entry »

Tennivalók még

2009. január 20. | Isobel

Ha valaki feliratkozott volna már ily hamar az RSS feedemre, attól elnézést kérek, hogy telespamolom az agyát a hülyeségeimre, de mivel oldal még alakulási státuszában van, úgy kell neki. Szal szem előtt lévő helyre össze akarom most írni hogy mitakarok még így konkrétan csinálni oldallal, vagy oldalra, abból mi van kész stb. Egyrészt azért szemelőtt lévő helyre, hogy én sokszor belebotoljak, másrészt pedig akit meg érdekel az meg tudni fog ilyenekről, és hozzá is szólhat. Sőt, ötleteknek kifejezetten örülnék. Read the rest of this entry »